SZAGOS SZAVAK

SZAGOS SZAVAK

Valami fojtó bűz telepszik rám,
eltömi bőröm pórusát, lebeg
a térben, megpihen az orrcimpán,
és miközben kínomban úgy teszek,

mintha e sunyi szellentést a szél
csak tévedésből terelné felém,
megdermedek, mint az izzó acél,
mit jeges vízbe mártanak, s belém

ötvöződik a düh kék szikrája.
Csorbulni talán, de törni nem fog
a penge, ha lecsap egy sziklára.
A fehéren fölvillanó szemfog

nyakon keres egy lüktető eret,
orrom fintorogva túrom a le-
vegőbe, dobhártyám kettéreped,
nem tudom, hogy más is meghallja-e

a rothadástól bűzlő szavakat,
mik tegnap hozzám illattal szóltak:
A Haza és a Szabad akarat,
zamata a neked Adott szónak,

a Jó szándék, Hűség és Kegyelem,
gyere, meghívlak egy vacsorára,
számládat ma este én fizetem
– de ezeknek magas most az ára.

Ma bomlás szaga kíséri a szót,
amit szuvas fogúak szájából
hallasz, ima álcázza a tahót,
ki szóvirágot letép száráról,

és szemétdombra dobja mint ganét.
Orrát befogja az ízlés, s mohón
issza e trágyalét a szomjas szép,
hogy kapjon egy helyet a dobogón.

A ruhájuk divatos, jól szabott,
hónaljban kéjtől izzadság szűköl,
de mégsem fedi el a szájszagot
az arany, mit lecsókol gyűrűkről.

Övék a halott Költő, a Himnusz,
az üveg alatt sorvadó Szent Jobb
s Megfeszített testéről a mirtusz,
jelzőjük csak egy: a legeslegjobb.

Lepedékes fogak között bomlik
el a szó, aki érzi, megretten,
mérge lassan behatol a csontig,
bűzét érzem az egész testemen.

Véresre kell dörzsölnöm bőrömet,
hogy lemoshassa, ami rám tapad;
a mocskot talán tisztulás követ,
s újra illatozhatnak a szavak.