HIÚSÁGOM UTOLSÓ DARABJA

Összes megtekintés: 432 

HIÚSÁGOM UTOLSÓ DARABJA

Garázsban piros Ferrari,
ujjamon egy ötkarátos,
nyakban lógó ujjnyi vastag,
osztalékom részarányos,
hitelem, mit rám túlszabtak;

Társam nincs, legyen az bárki,
életformám nem családos,
fegyőrnek szültek, nem rabnak.

Londonból dizájner öltöny,
olasz krokodilbőr csizma,
briliáns koszos köldökre,
sarki fényből selymes irha,
új szerető csütörtökre;

Mindenem van, de csak kölcsön,
jóllehet, úgy teszek, mintha
enyém lenne mindörökre.

Szabadságom ötcsillagos,
hol borravalót nem kérnek,
százéves a pezsgő, mivel
búcsút mondok a múlt évnek,
míg te pincérként gürizel;

Büdös lesz, mi ma illatos,
ha kijózanít a lényeg,
mielőtt a hideg kilel:

Ki fizeti ki a számlát?!
Ki mellettem áll névtelen?
Én mennyit ígérnék értem?
Alkudom! – Hol az értelem,
mi növelné az értékem?

Megrázom az isten fáját
az utolsó egy méteren,
hátha időben megértem,

hogy van más is, mi az enyém,
mely előtt eszem hunyt szemet
hunyóként e bújócskában.
– Aki bújt, aki nem, megyek! –
Lapulva magam megláttam

fölhalmozott hullák hegyén
hasalva, ki sárba nevet
a legutolsó órában.

Az engem átütő golyó
csontos testedben akad meg,
felrepedt, száraz ajkadon
én leszek az utolsó csepp
vér vagy víz? – ízem rád hagyom,

s így tudod, hogy a lefolyó
kit nyel el; engem érezned
ez az utolsó alkalom.

Enyém lett a savas eső,
a korhadás lemart teste,
ami naponta kipusztul,
izotóptól fénylő este,
és ki halálon felbuzdul,

hisz utolsóból lesz első,
lárvát petézve holttestbe,
míg minden megint megújul

a meddőségünk ölében.
A kívülálló már látja,
hogy vajúdásunk hasztalan,
reménye csak egy van: hátha
a vétlen nem lesz hontalan.

És mikor zsíros-kövéren
lustaságom belém vájja
körmeit, nem marad szavam

megsúgni fülhöz hajolva
a melldöngető mentséget:
Valamire jó volt holtunk!
Égen a tűz szénné éget
mindent, ami vagyunk, voltunk

és ami lehettünk volna.
Csak nekünk szólt ez a végzet,
túl magasan volt súlypontunk.

Már csak messziről szép a föld,
kéksége volt hiúságom
utolsó ékes darabja;
nektek adom, nincs már másom,
– Nesztek! Aki kapja, marja!

“HIÚSÁGOM UTOLSÓ DARABJA” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [color=#6600ff][b][u]Kedves Professzorunk ![/u][/b]

    Mert hála Istennek nekünk itt az oldalunkon ilyen is akadt,,,

    Versedet végigolvastam és eltűnődtem rajta mint József Attila; a Mama című versében;

    *Kis lábaskában hazahozta
    kegyelmeséktől vacsoráját
    majd ült egy kicsit a félhomályban
    – lefeküdtünk és én eltűnődtem,
    hogy ők egész fazékkal esznek*

    Versedben annyi minden szólal meg profán módon hiúságod utolsó darabjaként, hogy az ember csak el tud ámulni rajta, hogy ilyen vers is létezik, naturalisztikus, kő kemény, ironikus és még ki tudja milyen, de érthető és felfogni ennyit a szem szinte képtelen,,,,

    [i]Érdeklődéssel olvastalak, és csodálkozva,,,

    [/i]- keni -[/color]

Szólj hozzá!