Temető gyertyaláng fényében

Temető gyertyaláng fényében

Halottak napjára

Temető csendjében susognak az őszi fák.
S te nagyon rég itt pihensz már.
S én sokat gondolok reád, nagyapám.
Néha hazajövök tehozzád,
s akkor itt állok sírodnál.
Gyújtok egy gyertyát.
Dermesztő hideg sírkövedre teszem.
Tenyeremmel próbálnám felmelegíteni,
de a hideg kő nem engedi át
szeretetem melegét.
Számomra oly rövid volt az életed,
alig szerethettelek, s máris elmentél.
Csak egyszer még hazajöhetnél ezen
az egy napon, mikor a temető
gyertya lángjától fényesedik,
s krizántém illata száll a levegőben.
Magamhoz ölelnélek, s elmondanám
tenéked, hogy a szívem gyakran jár nálad.
A csillagok már fenn ragyognak az égen, és
a sápadt hold is fázósan reszket az égbolt közepén.
Búcsúzóul, drága nagyapám, még egyszer
végigsimítom nevedet sírköveden.
Szíved, s lelked tovább
ragyog az én szívemben.

2016. október 31

“Temető gyertyaláng fényében” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Henrietta.
    Szomorú de szépséges soraidat meghatódva és szivvel olvastam.
    Öszinte tisztelettel gratulálok…..Babu:]

  2. [color=#6600ff][b][u]Drága Henriette ![/u][/b]

    Meleg és hűséges gondolatokból született meg ez a versed, de tudnod kell, hogy a Te kedvelt nagyapád nem ott van a hideg kő alatt, hanem az Elíziumi mezőkön keresd és a mindennapjaidban is megtalálod, mint ahogy én is, ha rá gondolok az enyémre,,

    [i]Szeretettel ![/i]

    – keni -[/color]

Szólj hozzá!