Egy kidobott gondolat

Egy kidobott gondolat

Mint az eldobott levelek,
vagy az útszélén hagyott köszönet,
egy kidobott gondolat,
mi minden itt maradt..!

Bársonyos mosolyok,
bújtatott mondatok,
nagyszerű színjáték,
de nekem nem játék.

Papír a zsebkendő
csomagban vehető
könnyedén eldobod,
sárba taposhatod.

A szavakat szeretem,
őszinték legyenek,
mit tettem nem bántam,
köszönetet sem vártam,

Mert az ott maradt az
út szélén a sárban,
,.. vagy az is meglehet,
oda adtad másnak.

De előttem az út, min
gyalogoltam, meg az
útszéli fák, kik bólogattak,
hosszú utamhoz erőt adtak.

Szeretem a szavak melegét,
mik mindég az üzenték,
Jót tenni jó lehet, de nem jár
mindenért köszönet.

Kondoros 2016 november 13.Oláh Péterné Jantyik,mikor azon gondolkodom,
mennyivel egyszerűbb lenni,ha kimondanánk amit szeretnénk.

“Egy kidobott gondolat” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Remek gondolatok , igaz kicsit szomorkásak, de ez is az ember lelkében tartozik.gratulálok, és utólag is boldog nevnapot kívánok neked kedves Rzsike.(f)

  2. Köszönöm KENI.
    Látom el is rontottam az utolsó versszakban az HELYET …..,azt kellett volna írni.
    Valóban nem voltam rózsás kedvemben.
    Lelkemben látsz.
    ÜDV.Rzsike

  3. [center][color=#cc0000][b][i][u]Drága Rzsike ![/u][/i][/b]

    Kissé szomorkás a versed, talán a hangulatod is az volt, amikor ezt a szép versedet, ami telve van igazságokkal – megírtad,,,

    [i]Te mindig gyönyörűeket írsz és ez most is olyan,,,,

    [/i][u]Szeretettel ![/u]

    – keni -[/color][/center]

Szólj hozzá!