Fogadói gondolat
“Mesél a Bécsi erdő.”
Vilàgunk a nemes bortól – oly bő.
A tűz, kandalló széles szàjàban lobog,
Tàncot lejtenek a làngok benne,akàr égi angyalok.
Künn fehér a tàj.
Messzi útról érkezik egy szàn.
Csilingelése fülekben,
Oly fàradtnak tűnik – sőt szinte halovàny.
Leszàllnak róla emberek,
s egy imànak kezdenek neki.
Most megérkezdtek újra – S e köszönetet;
Fogadói gondolat – Urunk is kedveli…
Még töltik a kupàt újra.
S az időnk làm míly véges.
Làtsd, a dobbanó szív szeretni,
addig is – Minden embert képes…
Kisizsàk ; 1994. Januàr 12. Szerda.
Kedves Keni.
Örülök hogy tetszett a versem.
Ez egy régi vilàgot àlmodó tömör képzelet.
Melyben élni szerintem nagyon is szép lehetett.
Elmúlt szàzadok poràt úgymond lefújva néha.
Emlékezve,vagy eljàtszva kitalàlt történetekben,történetekből,
egy új színdarabot.
Köszönöm.
Tisztelettel.Bakos Attila Péter.
[center][color=#cc0000][b][i][u]Kedves Petru ![/u][/i][/b]
Nagyon szép téli festői képbe helyezted el versed még szebb mondanivalóját, főleg az utolsó sorokban,,,,
[i]Tisztelőd !
[/i]
– keni -[/color][/center]