Átmesélt

Átmesélt

Kell -e emlékeznem könnyes éjszakákra,
a félelemre, a boldogtalanságra?
A tegnapra nyíló ajtó félig csukott…
néha még átlépek rajta, visszajutok.
Múlt…. mint fekete doboz, benne áldás, átok,
a hiányzó részek, s meg nem fejtett álmok.

Az ideán elemzett rész.
Miért hasadt ott az a rés?

Út. Isten szabta rám? Nem ígért előtte.
Tudni kell választani, s mi lesz belőle?
Leckékből tanulni, ez egy olyan mese,
hogy van múltja, jelene s jövőideje.
Hamisnak hét feje, úgy mint a sárkánynak,
de csak egyetlenegy jónak, igazságnak.

Mindig nyer a szegénylegény?
Mesevilág, csak költemény.

Szívembe írt jelek, túl minden dobbanáson,
amik úgy visszhangzanak, mint a sajátom.
Téphetetlen a szál; összetart, összeköt,
részem, s rész vagyok, mit naponta köszönök!
Gyermekkori vágyról meg van még a vázlat.
Felpróbálom néha fiókból a szárnyat.

Lehet vinne föl, magasra,
távoli csúcsra. Havasra…

…ha fáradok csak gondolatokkal játszom,
melegszem, s átölelnek, amikor fázom,
de festem a szivárványt… s tudom, azt hogy szép,
hisz ilyesmit álmodtam valamikor rég.
Nem adja vissza a lázas ifjúságot,
de már mosolygok kedves… mosolygok. Látod?