Elhagyom a várost
Mikor úgy érzem, hogy feladom,
a várost muszáj elhagynom!
Szeretem a dombokat, hegyeket,
bejárom az egész Mecseket!
Hatalmas fák alatt pihenek,
a pillangók táncára éhezek,
repkednek virágról, virágra,
itt rátalálok a boldogságra.
Fenyő illata terjeng a légben,
erdei ösvényen lépkedek serényen,
még most is oly sok avart látok,
majd ellepik, a medvehagyma virágok.
Orfű csodája tárul elém,
mikor ott állok a domb tetején,
hatalmas tó csillog fényesen,
a napsugara, táncol rajta kéjesen.
A parton ülve, lábam vízbe lógatom,
a madarak vidám énekét hallgatom,
a víz jó hűs, simogat, mint a selyem,
és a hatalmas fák lombjai, intenek nekem.
Kedves Ildikó! Keni! Icám! Icu!(l)köszönöm
Gratulálok, kedves Évi!
Kedvet csináltál a kiránduláshoz bennem, Te a táj szerelmese!
Ölellek szertetettel:
Ildikó(f)(l)
[i][color=#0000ff][b][u]Kedves Éva ![/u][/b]
Az emberbe végül is nem a panel vagy a városlakású alaptermészet kódolódott bele évezredeken át, és egy ilyen szépséges kirándulásban ennek látom alapját, hogy az embr, mint Te is az igazi természetben találja meg a szépséget és az örömeit,,,,
Nagyon szép versben fogalmaztad meg ezt a gondolatot, anélkül talán, hogy ez eszedbe jutott volna egyáltalán,,,,
[b]Szeretettel ![/b]
– keni -[/color][/i]
Ez nagyon szép lett, drága Éva!
A természetben megnyugszik a lelkünk, s erőt kapunk, hogy folytathassuk szürke kis életünket.
Sok szeretettel: Icu(f)
Szép tájkép ez a versed!
Évike (f)szeretettel olvastam: Ica