Szól egy szaxofon… (Adventi villanások)
Csillagokat rejt a hófelhő az égen,
táncolnak szökött pihék a lámpa fényben.
Üres a tér, már szinte kihaltnak látszik,
valahol egy zugban utcazenész játszik.
Szomorkás dallam, valami sanzon-féle…
édes-bús hang… s a kalapban néhány érme.
xxx
Egymásba fonódva állnak a peronon.
Mi is ez a dal…? Varázsol a szaxofon.
Most még azt sem bánják, hogy késik a vonat.
Az arcukra hó hull, meghitt a hangulat,
mert forró a csók, a kitudja hányadik…
a fejük felett fagyöngy, s észre sem veszik.
xxx
Isteni vacsora volt, jól főz az asszony.
Jól játszik az a “csóró” az utcasarkon.
Rossz a szigetelés? A falon áthallom.
Jól játszik… kár érte… mert nem ócska sablon.
Talán kellett volna adni pár forintot,
mikor elment mellette, s felé bólintott.
xxx
A parkolóban megáll, messze még a cél,
a csupasz fák között néha fel-feleszmél
a szél, s egy apró, fénylő holmit hintáztat.
Egyszerre érez jót és kínzó honvágyat,
olyan szép ez a dal… szinte figyelmeztet.
Valaki az ágra angyalkát függesztett.
xxx
Enyhe az idő, most nem fázik a padon,
jó vastag a kabát, s tetszik a dal nagyon.
Olyan kellemes… kezében forró leves,
ételt osztott egy hölgy és a tiszteletes.
Kalácsot is kapott. Mondták, holnap is lesz,
s kedvet hoz egy üveg bor az ünnepekhez.
xxx
A sírra egy aprócska műfenyőt hozott,
mécsest gyújt s közben időnként fel-felzokog.
Elmond egy imát, majd felfigyel a dalra.
– Hallod milyen szép! – a semmibe suttogja.
Még egy kicsit tesz-vesz, aztán haza indul.
Nehéz a szíve… meg-megáll, visszafordul.
xxx
Idős pár ballag csodálva a fényeket,
vigyázva egymásra, csúszik az út, jeges.
A téren megállnak, mert csábító a dal.
Szép emléket idéz a zenész fiatal.
Hallgatják egy kicsit, egymást átölelve,
s tesznek néhány százast a kalap-perselybe.
xxx
Szobája mélyén ül, olvasna… elakad.
Beszűrődő zaj… majd hirtelen megszakad.
Az ablakhoz lép a könyvvel a kezében,
volt valami szépség ebben a zenében.
Pakol a fiú… Papucsban fut a térre…
Ne menj! Játssz még…! Talán elég lesz lakbérre.