A TÁLTOS
Lángot csihol szemből a patkó,
szökken, szárnyal a lopott kedély,
a zenéd új csodákról mesél;
És röpül a ló, a táltos ló!
Mi marad, és mi lesz változó?
Vágtatsz, ugrassz árkon-bokron át,
suhintod a tegnap ostorát;
És röpül a ló, a táltos ló!
Elszállt a dal, és elszállt a szó,
lovad száján habzó indulat,
kudarcon lesz ki sír, ki mulat;
És röpül a ló, a táltos ló!
Ha prizmában megtörve fakó
fényed a hídon újra átmegy,
elkísér – mint hűséges társ – egy
fáradt pára, egy szárnyatlan ló.
Gyí Fakó! Gyí Fakó! – Te szárnyatlan ló!
Áldj meg; áldj meg, édes tulipán fa.. gratulálok remek versedhez :üdvözöllek:b:)
[i][color=#cc0000][b][u]Kedves Attila ![/u][/b]
Mennyivel más ez a versed, mint a többi,,,,
Nekem így is nagyon tetszett, mert azért nem mindennapi ez sem,,,,
[b]Üdvözöl !
[/b]
– keni -[/color][/i]