A TÁLTOS

A TÁLTOS

Lángot csihol szemből a patkó,
szökken, szárnyal a lopott kedély,
a zenéd új csodákról mesél;
És röpül a ló, a táltos ló!

Mi marad, és mi lesz változó?
Vágtatsz, ugrassz árkon-bokron át,
suhintod a tegnap ostorát;
És röpül a ló, a táltos ló!

Elszállt a dal, és elszállt a szó,
lovad száján habzó indulat,
kudarcon lesz ki sír, ki mulat;
És röpül a ló, a táltos ló!

Ha prizmában megtörve fakó
fényed a hídon újra átmegy,
elkísér – mint hűséges társ – egy
fáradt pára, egy szárnyatlan ló.

Gyí Fakó! Gyí Fakó! – Te szárnyatlan ló!

“A TÁLTOS” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. [i][color=#cc0000][b][u]Kedves Attila ![/u][/b]

    Mennyivel más ez a versed, mint a többi,,,,
    Nekem így is nagyon tetszett, mert azért nem mindennapi ez sem,,,,

    [b]Üdvözöl !
    [/b]
    – keni -[/color][/i]

Szólj hozzá!