ÉLETKOROK

ÉLETKOROK
0,1-10

Kezdetben uszony vagy, kopasz szárny,
Bezárt burokban van világod;
Vízben lebegsz, és alig várod,
Hogy képen lehess ötujjú árny.

Ha agyad jövődre gondolna,
Nem törnéd át a magzatburkot;
Ha szemedet álomra hunyod,
Csak nagyujjad fontos számodra.

Tapintva nézed környezeted,
Ízlelsz keményet, simát, puhát,
Kutatod sarkok rejtett zugát,
Érzékekből versz ötvözetet.

Támaszt keresel erős karon,
Majd eltolod magadtól daccal,
Lábod helyett tenyered talpal,
S mászol, mint ketrecben kis majom.

Tegnap voltál pöttömnyi, édes,
Ki ujjra szorult biztonságért,
Ha egyazon ujj ma hozzád ér,
Akkor ütni, csípni vagy képes.

Marokra fogod a ceruzát,
Parancsot nem követ mozdulat,
Í az EL-lel részegen mulat,
Törött lábú KÁ-t vonal húz át.

De mindez egy körforgás része,
Az utad, mint egy kocsinak sín,
Vége jelzi, mint versben a rím,
Hogy pancser voltál vagy művész-e?

11-20

Tanultál falba szöget verni,
Gyalulni fából vaskarikát,
Kertbe ültettél magas tuját,
Míg bőrödön seb lett, ezernyi.

De eljött az idő, amikor
Izzadságod illatra vágyott,
És egy letépett szál virágot
Adott érte a kamaszkor.

Mellet döngettél büszkeséggel,
– Én megváltom majd a világot! –
De ehhez valami hiányzott;
s magaddal mégis megelégszel?

21-30

Energiád egyre gyűlik,
Követ kőre raksz habarccsal,
S nem veszed észre, ki ül itt
A sarokban, mint egy hangfal,

S basszus hangon ismételi:
– Ne így csináld! Ne úgy csináld!
Végeredmény nem érdemi,
A sors neked többet kínált!

Tanácsait meg sem hallod;
– Nem tárgyalok egy ökörrel! –
Elhordod a védő partot,
Míg földcsuszamlás söpör el.

Alapokat leraksz újra;
– Ugye kezem elég ügyes? –
Ránézel az öregúrra,
Kérdeznéd, de széke üres.

31-40

Éjjel, nappal, reggel, este,
Ismétlődő mozdulatok,
Megtanultad megfékezni
Ágaskodó indulatod.

Déli menüd már ismered,
Egyhangúság napod sója,
Biztos jobban ízlene majd,
Ha túl lenne néha sózva.

Élesíted a tompa fényt,
Míg szemed két lyukba mered,
És eldöntöd, hogy ki válthat
Következő filmre jegyet.

Létrán húzod fel magadat,
Egyik fokról a másikra,
Megrémülsz, ha vért csöpögtet
Harapástól a lábikra.

Oklevelek tömkelege
Díszíti a szobád falát,
Üres foltot hagyott köztük
Öregedő apád, anyád.

41-50

Elérted, amit akartál?
Magkaptad, mi neked taksál?
Lassan-lassan észreveszed,
Felhők fölött kék az eged,
És megérted e közhelyet.

Néha-néha, váratlanul,
– Hisz az ember mindig tanul –
Záport zúdít a nyakadba,
(Bár esküszik, nem akarta!)
Beleránt egy új kalandba

Egy kéz, mely két évtizede
A kezeidet kereste,
Csak egy dolog fura rajta,
Hasonlít a te mancsodra,
Ugyanolyan pontról-pontra.

51-60

Házad előtt toronymagas
Trágyadombon egy-két kakas
Kukorékol kapirgálva;
– Hol lett a sok kincs elásva?-
Amit lel, az tükörmása.

Mielőtt még elbutultam,
Ágyba dőlök elfásultan,
És átgondolom az egészet,
– Eddig mindenki lenézett! –
S talpra állít az önérzet.

Kapirgálj te pitvari nép!
Máshol dugtam el, ami szép.
Ott nem lesz sosem jogotok
Stanglin ülni, ti okosok,
Mert szókincsetek kot-kot-kot!

Trágyadombon, mit találtok,
Millióknak egy halálok,
Hisz ürülékkel nem lehet
Táplálni éhező eszet,
S bevetni kiégett gyepet.

Ha nincs mag, mire jó trágya?!
Tudod, ennek nagy az ára;
Csillogás helyett tompa fény,
Mi szemet nem sért íriszén,
És kabát, amin nincsen prém.

Egy lóerő négy kerékben,
Nyugodt álom, ha elmesélem,
Vajon ma mi történt velem,
S miért csillog úgy a szemem,
Mint harmatcsepp a zöld gyepen.

Miért szép egy kavics kézben,
Miért csodálattal nézem
Egy lehajló ágnak ívét,
Egy tarka tollruhát, mi épp
Az árnyékból lustán kilép.

Derült égből a zivatart,
Csöpögést, mely lyukat kapart
Évmilliók sziklájába;
Keménysége nem lesz gátja,
Ha a szellő fújdogálja.

Engem mindez megtanított,
Amit eszem már gyanított:
A pénzedért megvett álmok
Eltünnek, mint szürke hályog,
Ha a szemhéjat lezárod.

61-

Meddig tart, és merre vezet?
Mikor lesz valóság terved?
Megsúgja majd az a pár év,
Ami talán reád vár még?

Lassan érzed, hogy a kezed,
Ami évekre tervezett,
Nap ritmusára vezényel,
S amit akar, már nem ér el.

Kusza lett ujjak virtusa,
Végükön töredezett a köröm,
Hosszukat
Görcs
Rövidít,
Bőrön
Ütésre
Kék folt virít,
És féktelen az öröm
Ha villán marad hal húsa.

Kontúrját veszti lassan MINDEN,
Míg árnyékot vet rám a NINCSEN!

“ÉLETKOROK” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. [center][color=#990066][b][i][u]Kedves Attila ![/u][/i][/b]

    Ilyen volna egy életút? Igen, Én már a70-et is ismerek és minden, amit írtál valós, és bőven, de tömören jól kiadós,,,

    Nagy munka volt, de szerintem ezt Te a kisujjadból is könnyedén kiráztad,,,

    [i]*Kontúrját veszti lassan MINDEN,
    Míg árnyékot vet rám a NINCSEN!*

    [/i][u]Nagyon Gratulálok Neked..
    [/u]
    – [b][i][u]ÁLDOTT BÉKÉS ÜNNEPEKET !!! [/u][/i][/b]-

    – keni -[/color][/center]

  2. Attila!
    Hosszúsága ellenére élvezetes olvasmányt írtál. Legjobban az 51-60 rész tetszett, valószínűleg azért, mert én is ehhez a korosztályhoz tartozom. Minden életszakaszban mást tartunk fontosnak és elérendőnek. Ironikus humorral átszőtt soraid végig fenntartották figyelmemet, egyszóval: tetszettek.;)
    Melinda

Szólj hozzá!