Összes megtekintés: 307
ELFÁSULTAM
Benne rekedtem egy fában
Gúzsba kötnek szálkás rostok
Földbe gyökerezik lábam
Ruha helyett kérget hordok
Vérem ősszel cseppenként hull
Puha léptű zöld mohára
Suttogásom belenémul
Az elvesztett színpompába
Bomló testek vegyülete
Évgyűrűt tesz évgyűrűkre
Ez éveim vetülete
Mit csak balta szabhat szűkre
Évszázadok mohó szája
Földdé rágott csontot inat
Őseimnek rothadása
Táplálja a napjaimat
Ha leül egy vándor mellém
Árnyékomban enyhülést lel
Megpihenhet a csend keblén
Csak ne játsszon a fűrésszel
Reményem már rég föladtam
Hogy ráismerj a hangomra
Egy lélekkel száz alakban
A holnapért az harcol ma
Ki csemetét ültetni kész
Hol fészkelhet a csalogány
Kinek dala engem idéz
Ha emlékem holt-halovány
Elfásult már akaratom
E koronázott börtönben
Nincs erőm, hogy a lakatom
Ma szavaimmal föltörjem
Elfásult a környezetem
A szépségre nem érzékeny
Letört ágam összeszedem
Benne szárad az érzésem
És ha egyszer kidönt időm
Újra kezdődik az élet
Meghalok, ha lehet dicsőn
De száz tölgyben újra élek
Odú ásít oldalamon
Benne fülesbagoly huhog
Ez az utolsó tavaszom
Tűzifaként szabadulok
Száraz testben van még érték
Dobjatok hát a parázsra
A szíveknek ridegségét
Fölolvasztom egycsapásra