Tűnő árnyalak
Imára kulcsolja kezét az este,
Gyermekeit az éjben eltemette,
Csillagok fényében siratja álmát,
Maradt a számára csapongó ábránd.
Szerelmét keresve bolyong az égen,
Mennyországot vágyott a messzeségben,
Csalódott angyalok bús hada várta,
Hangosan sírt fel a Holdfény szonáta.
Szemét lehunyva hamvad az éjjel,
Nem kerget álmot múló szenvedéllyel,
Nincs, aki a tűzhelyhez hazavárja,
Tűnő árnyalak maradt csak a párja.