MINDEN CSAK NÉZŐPONT KÉRDÉSE
Egyszer nézek, máskor néznek,
Nekem sírás nevetésed
Simogatok, ütnek kézzel,
Szellő fúj, de orkánt érzel
Ölelésed fuldoklásom,
Gaz virít a virágágyon
Suttogó szó nejem száján
Szétszakítja a dobhártyám
Nekem kavics, neked szikla,
Tegnap kígyó, ma giliszta
Egyszer Isten, egyszer Ördög,
Ha kontúrja hat- vagy ötszög
Agyam védi csontkoponya,
A te öklöd szétmorzsolja
Szemem színes tájat szeret,
De csak szürkét fest rá kezed
Neked élet, nekem halál,
Kívánságod panaszfalnál
Borba fojtom a bánatom,
Élvezeted a fájdalom
Kés kezemben vágószerszám,
Te kezedben csorbul bordán
Öregségem szégyen, átok,
Benne csak egy nyűgöt látok
Bölcsességet terem napja,
Ki akarja, megkaphatja
Mentol ízű reggeledet
Hazug szóval öblögeted
De estére zápul íze,
Sebaj, jó lesz valamire
Arcon könnycsepp sírás jele,
Vagy csak porszem szállt szemedbe
Hátba verlek barátságból,
Vért köp érintésed szájból
Elrohadsz, majd születsz újra,
Hisz a rugód föl van húzva
Hol kezdete, s hol a vége?
Ez csak nézőpont kérdése.
Érdekes, kissé zilált érzelmekről tanúskodik versed. Van benne sok igazság, itt-ott meg túlzás, vagy inkább rossz szájízt keltő, nem épp lírai szavak – legalábbis a kívülről szemlélő számára… de hát az érzések nem mindig szépek. Jól megírtad. Rózsa
[color=#990000][i]Kedves Attila !
Csodálatos ez az egyveleg – olyan mintha egy Fábri műsort láttam, hallottam volna ilyen
talk showban, – vagy hogy hívják ezt az új dumálós műfajt,,,
Mások szemében egy szálka – tiédben egy gerenda fája – mégse látni a napvilágba,,,
Köszönöm az élményt ,,,
– keni –
[/i][/color]