Novemberi fények

Novemberi fények

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?
S hogy voltál, csupán e rideg
Kőoszlop jelzi csak?
Vésett neveden arany füstje csillan.
A hantokon apró tüzek gyúlnak,
Pislákolnak, ha lebbenti őket
Lenge őszi szellő.
Bágyadtan bólogat reá
Nagyfejű, fehér krizantém.
Halkan zizzen a kövön a tűlevél.
Fenyőfaághoz simul az apró koszorú…
Megnyugszom, s szívemből elillan a ború.
Márványkövön cikázik a mécsesek fénye.
Száz meg száz gyertya ragyog.
Fekete, bársonyos égbolt
Gyújt hozzá millió csillagot.

Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)
2016. november 1.

“Novemberi fények” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [center][b][color=#990099]Kedves Vendel !

    Ez egy megnyugtató szép vers, még ha fájdalomról szól is az örök, vagy csak az átmeneti elmúlásról? – nem tudom pontosan, de hiszem, hogy van – lesz új élet az élet után,,,,,

    – keni -[/color][/b][/center]

Szólj hozzá!