Adamecz László
ADD JELÉT…
Az áldott ünnepet ölelve kívánod,
mosolyod, derűd ünnepre ajánlod.
S már reményt ad a rég kopott barátság,
szorongó szívem mikor ujjong már?
Gyászodban fájdalommal szóltam őszintén,
párodnak, neked tisztelettel adózék.
Két órát fagytak csontjaim a gyásznapon,
keserű kérdésem szívedig áthatott.
Miért kellett ily hosszan búcsúzni,
tél havában, hóban sokunknak átfázni?
Gondolatom sosem volt téged bántani,
keserű szám szólt, s nem akart ártani.
Annyit fájt már lelkem ebben a világban,
add jelét, barátságod sokat ér magában.
Hadd legyek ismét boldog, hozzád tartozom,
Isten áldjon érte minden nap és utadon.
Kedve István!
Köszönöm a reám figyelést. A téli hidegben elhúzódó temetés és ízületi fájdalmaim miatt tett kérdésem után az özvegy nagyon megneheztelt rám és ez az elfordulás fájt.
Korábban őszinte követője, bátorítója volt zenei munkámnak és meghitt baráti kapcsolatunk volt.
Talán két év múlva találkoztunk,látszólag kedves volt s ezért írtam, hogy – add jelét – a barátságunk kölcsönösségéről.Nagylelkűen kaptam tőle egy lájkot, jelként, de megértő baráti megerősítést.
amire vágytam azt már soha nem kapok.
Így, ezek hatása által írtam e sorokat. Elnézést kérek, ha nem jól fejeztem ki magamat.
Laci
[center][b][color=#0000ff]Kedves Laci !
Egy téli temetés képei jelentek meg előttem versed olvasása közben és egy régi baráté akitől hosszú szertartás alatt szólt a búcsúszó, holott neked elég lett volna csupán egy – jel,,,
– keni -[/color][/b][/center]