Karácsonyi álmaim metamorfózisa

Telnek a napok… most, karácsonyra várva,
szívem ünneplőben szeretetre tárva,
sokszor eszembe jut gyermekkori vágyam.
Minden télen megírtam a Jézuskának:
nem kell játék, ha mégis itt járna nálam,
de jó lenne, ha hozna egy kis olajat
a kályhába, vagy ha olyan ügyes lenne,
rakjon inkább cserépkályhát, s tüzet benne!
Anyunak se kelljen soha többet fázni,
ja, és ha esetleg egy apukát is lel
valahol, ne hagyja ott az úton ázni!

Eltelt pár év cserépkályha s apa nélkül.
Új házunkban két kislányom vidám, örül
a sok játéknak, és dalol szüntelenül.
Örömtáncot járunk a fenyőfa körül.

Ez is már csak emlék, új időket írunk.
Pici kislányunokánktól örömkönnyet sírunk.
Öröm is, bánat is sűrű vendég nálunk.
Olyan furcsa ez az élet! – Vagy sokat hibázunk?
Egymás életében ki- és becikázunk.
Szerelem virágán új bimbó, ha sarjad,
minden rossztól, bajtól, múlt árnyától óvjad!
Segítsd! Mutass jó példát az életeddel!
Benne angyalok éneke szól néked. Halljad!

Lehet, hogy az életedet eltékozoltad?
A szeretet ünnepe sok érzést felszínre hozhat.
Az ember édes álmokban kalandozhat:
látom, amint mosolyogsz, futva jössz felém.
Én is futok, pedig túl vagyunk már életünk delén.
Másik kép: napsütés – együtt pihenünk a kertben.
Teszünk-veszünk szépen, így telik az idő
szinte észrevétlen. Tenisz? Hétszer egy héten!

Aztán újabb álomkép űzi el a többit.
Unokákkal kirándulunk, úszunk s játszunk rögbit.
Azt mondják: a képzelet – ha kitartó – valóságot teremt.
Képzelem hát erősen, sokszor. Olyan szép
és olyan tiszta, olyan éles az a kép,
melyben kéz a kézben magam mellett látlak,
hogy ez már nemcsak képzelet, és nem is csak álom.
Tudom és érzem – néhány karácsony múlva –
a „TE és ÉN” gyönyörű valósággá válhat.

2016. december 20.