Az utcán

Megosztás
 | Nyomtatás | 17 hozzászólás | 1242 megtekintés | Kategória: Beküldött versek| Szerző:

Az utcán

Nyugalmas fénye gyúl a szűzi estnek,
s a Láthatatlan csöndje földre száll,
a csillagok ma halk imát rebegnek.
Nem hallja ember; hinni gyönge már.

Gubóba zárja végtelen magánya
s mint óriásbáb rója holt körét,
kicsinységét is észrevenni gyáva,
amerre lép: csak fájdalom, sötét.

Pedig jövője és a múltja égi,
vállát simítja csend-neszek hada,
egy pillanatra tán valóban érzi,
hogy fény az útja, s nincsen egymaga.

“Az utcán” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  5. Köszönöm szépen kedves Rózsa, Gitta, Tibor és Santiago a figyelmeteket és a véleményeteket! Gitta, úgy picit más értelme lenne, de úgy is jó. Nem csak kicsinységét gyáva észrevenni, hanem azt is, hogy mennyire gyönge hit nélkül, vagyis e két állapot közti összefüggést és ami ebből adódik…, nem ismeri fel, hogy tulajdonképpen a hitetlensége miatt gyönge.(vagy a gyöngeségét sem ismeri fel, mégis számos megnyilvánulása azt tükrözi) A gyöngeség (nem fizikai persze) egyenlő a gyávasággal az én értelmezésemben. Remélem, érthetően írtam.:)) De az a pillanat tényleg ügydöntő és a Láthatatlan is működik! 🙂
    Szeretettel láttalak Titeket!

  6. Csilla, ugyanígy gondolom, s ha tudnám praktizâlni a te stílusod, ugyanígy fogalmaznám meg…Optimizmusra valóban nincs okunk .
    De az a " pillanat" ügydöntô. S a "Lâthatatlan" azokon kívül is müködik…
    ( Érthetôség szempontjâból: nem kéne az "is"-t az " észrevenni" után írni?)
    Öleltelek,
    G.

  9. Köszönöm szépen mindőtök figyelmét és véleményét! Igen, remélem/reméljük, hogy egyre többen érezzük! 🙂 Hogy hogyan jutottunk ide, elkeserítő, ha belegondolok, de a válasz azt hiszem, hogy nem olyan bonyolult…

    Janus:

    Az éj szemedre rátapad,
    mint súlyos, masszív szemfedél,
    és fel sem ismered magad…,
    pedig a fény tebenned él.

    A gondok, próbatételek
    szorító lánca úgy fon át,
    hogy tudj, ha könnyed is pereg,
    álmodni ébren új csodát.

    Szeretettel 🙂

  10. Kedves Zina!
    Ez nekem olyan "hangulatos", hogy kiráz tőle a hideg! Fantasztikusan mellbevágó és elgondolkodtató, főként az, hogyan jutottunk ide. Szeretettel gratulálok! Talán nem bántódsz meg, ha itt mondom el, Janus munkája is nagyon ütős, neki is gratula, marinka

  12. Szia!

    Nagyon szép lett, még engem is kiráncigált a hit felé, pedig….

    Tóth János Janus: Ima helyett

    Hiába fényimája
    a tengernyi csillagnak,
    a föld árva lelkei
    nyugodtan nem alhatnak.

    Ágyakban a lepedőn
    a gondok szúrós szegek,
    de sokan álmatlanul
    csak forogva fekszenek.

    Hol a mindenség ura,
    ki a semmiből teremt?!
    Fénylik, tündököl az ég,
    de sötét van idelent.

    Rideg, fagyos földön áll,
    van kinek imája sincs,
    gyere le Isten, ha vagy,
    ne csak fényeddel kacsints!

    Mutasd magad, hozz reményt,
    itt lenn már törött a hit,
    gyere, és törődj velünk,
    ha érünk még valamit!

    Janus

  14. [b][color=#990000]Kedves Zina !

    Ez egy szépen megformált és átgondoltan megírt szűrrealista vers,,,

    Mindennek csakis a fény lehet az igazi útja,,,

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!