Nappal és az alkonyat

Nappal és az alkonyat

Hihetetlen, mégis igaz, mért ne történne velem.
Idős korban megváltozik, testünk és az értelem.
Látható jeleik vannak, nem lehet letagadni,
Belenyugvás, elfogadás! Nem kell tükörbe nézni.
Emlékben gyönyörködni.

Végtagjaink nem működnek, szemünk, fülünk sem régi,
Rigolyás a betegségtől, ki kellene cserélni!
Na de eszménk, gondolatunk, mit életben követtünk,
Tapasztaljuk, tán cserben hagy? Mintha más lenne énünk.
Lehet, hogy csak tévedünk?

Fiatalkori örömök, nem térített semmi sem,
Most nincs erőnk, biztonságunk, nem érdekel semmi sem.
Távolodik testünk-lelkünk e múlandó élettől,
Egyre többet gondolkozunk a várható jövőről.
Csendes naplementéről!

Arra is fel kell készülni, mint gyermeknek életre,
Hazatérők elszámolnak: életük megfelelt-e?
A szerint leszünk elosztva, merre haladunk tovább?
De még Földön igyekezzünk jobban élni, legalább!
Hittel, jót tenni tovább!

Budapest, 2017. február 12.

“Nappal és az alkonyat” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hiába, ahogy idősödünk egyre többet foglalkozunk az elmúlás gondolatával…azért örülök, hogy az itteni életet és fontosnak tartod, és felszólítasz a jóra.
    Szeretettel olvastalak Rózsa

  2. Kedves Viola !

    Szomorú,reális versed elgondolkodtatott lassú búcsúzás az élettöl ami valamikor sok
    örömet adott.Köszönöm,hogy olvashattam versedet,gratulálok
    Szeretettel
    Tibor

Szólj hozzá!