MIÉRT…? MIÉRT…? MIÉRT…?

MIÉRT…? MIÉRT…? MIÉRT…?

Mint bonbont fényes csokimártása,
Édes máz borítja az éveket,
De ráfizethetsz a sóvárgásra,
Ha a közepe más ízt rejteget,
Epekeserűt, mézédes helyett.

A csomagolás szemnek szép, tetsző,
A tartalom már nem is érdekel,
Sorrendben paripát követ vessző,
Lényeg, hogy a sebből ne vérezz el,
S hol választ nem kapsz, ott nem kérdezel.

Hallgatásnak oka lehet bármi,
Pedig kérdésem volna ma elég,
Melyekre választ kéne találni,
Mielőtt a kemencében elég
Az utolsó szempár és gyerekkéz,

Mely kezedbe kapaszkodni akar,
Hogy húsodba marjon és föltörje
A sebet, mit lazán takar a var,
És kifolyjon a tályog-börtönbe
Olvadt akarat gennyes ösztöne.

Miért a vágyunk zsarnokok után,
S miért ünnepeljük, mint megváltót?
Miért masírozunk sorban utcán?
Miért ismételjük, ami már volt,
S töltünk ki fedezet nélkül váltót?

Gyilkosból csinálunk legendás hőst,
Áldozatból “hisz te vagy az oka”;
Meghajtjuk bálványok előtt a főt,
Ki nem követ minket, az ostoba,
Mindegy, ha fejünk így hullik porba.

Esélyed nincs, de gyógyulni akarsz,
Bőr alatt tovább köpi a mérget –
Bár sebedet szoros kötés takar –
Bázisok kódolta spirálféreg,
Melynek rejtjelét azt hiszed érted.

A lényeg mindig a szép külalak,
Dallamos zene, disszonáns nélkül,
S a tűz, hol nem marad vissza salak;
Hóhér és áldozat majd kibékül,
Ha a bűn erény lesz és elévül.

Szólj hozzá!