A csend hangjai…

Bornemisza Attila
A csend hangjai…

Alszik a csend most nyugalom van,
Ebben az édes, égi habokban,
Nem hallok néma, éji zenét,
Csend szavaira ébred a Lét.
Szellő sem rebben néma habokban,
Amott a tenger, kék nyugalom van.
Azúr szép égbolt némán zenél,
Csend szava kél és nékem mesél.
Lélekutáni néma titokban,
Csendes a lélek lent a habokban,
Égi a csend és mégis mesél,
Csendes az álom csendes az éj
Lélek a mélyben háborog fél.
Ide bezárja csend függönyét,
Lárma ha lenne robbanna szét,
Csend hangjaiban néma az ég.
Mégis a lenti ősi agyakban,
Sajnos a földi örök agyagban,
Háborog néha a hang leütés,
Múltunk kottája néma zenész.
Hallom a csendnek néma szavát,
Átüt a zaj a múltakon át,
Szivárvány hangján néma a lét,
Látom a csendünk hó függönyét
Csend szava ébred mint harci zsivaj
Néma a szív és néma a zaj,
Csend szava itt már titkot zenél.
Hallgathatatlan néma az éj,
Csend szava szép és nem is beszéd,
Széttépte rég a lét függönyét,
Csend szava indít néma esélyt.
Mióta várom a csend szellemét,
Néma a Minden néma megint,
Csend szava újból arcul legyint.

Fenti világban fényes a Csend.
Kis szigetemnél némán dereng,
Kell ez az édes égi magány,
Csend szava ez az örök talány…