Nappalomból
lehazudom a csillagokat,
s hogy nem szakad le az ég,
bennem hasad ezerfelé
az egyetlen álomvilág soha,
soha! Nem akarom, hogy ismerj miért
nem kérem, hogy keress még?
Ha olykor fáj is az, hogy hiányzom,
akkor még élek valahogy,
egy pillanatra felvirágzom
a fényszirmokból koszorút
kötök, ravatalra rakom,
az emlékeidben ringatom
lelkembe vigaszt sem kapok,
száraz szemem behunyom,
időtlen szívemből kikergetlek
ahogy én téged szeretlek,
úgy senki más nem szerethet
[center][i][color=#000099]Kedves Szilvia !
Ez a vers szerintem egy felzaklatott és csalódott ember verse, akit vet, cibál az élet és haragodat így tudtad e versbe kiönteni,,,
Szeretve !
– keni -[/color][/i][/center]