Ma van…

Ma van

Ma van a házasságkötésünk fordulója,
hogy egybe váltunk több évtizede már
Te mindig az első voltál életemben,
és remélem már így lesz még soká

Volt szép ifjúságunk, vidáman éltünk
kettecskén – én egy első házasság után
mégis egymásra találtunk boldogságban,
mert életünk ment tovább s tovább…

Aztán jöttek a szomorú percek, előbb
betegségek sorozata egymás után,
majd halálos veszteségek, egyedül maradva
csak mi ketten, és velünk lányom és fiam

Vegyes családdá váltunk, de mi csak ketten
éldegéltünk, s óvtál és vigyáztál rám,
mellettem ültél vagy álltál sok-sok korházi
ágyamnál, segítettél újra talpra állnom, és

járni is újra megtanultam én, s ezt mind
neked köszönhetem meg s talán nem csak
Neked, mert ha Isten nincs én már rég oda
veszek, így hát neki is megköszönöm a Te életed.

Örülök annak, hogy mellettem csinos, fiatal nő
maradtál – leszámítva a korkülönbségeket, de
mindig jól néztél ki erős bátor vagy – kemény,
mint a gyönyörű asszonyok szoktak racionalitásukban.

Neked még dolgoznod kell jó néhány évet,
addig én a magány elől bevonultam egy idős otthonba,
hogy lehessek veled majd egyszer még újra,
csak azt még meg kell élnünk, ezért megyek haza vasárnapokra.

Addig is köszöntelek Téged és köszönöm azt,
hogy még mindig vagy nagy nekem szeretetben velem
a sorsod fizessen meg érte, adjon erőt, egészséget
és még számtalan szép éveket, –

kívánom mindig boldog legyél, ne ismerd meg
a magányt soha, ezért én már felszabadítottalak Téged
– visszaadva jogaidat és a szabadságodat…

Üröm, 2017. január 12.

“Ma van…” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. [b][center][color=#003300]Drága Hilda !

    Nagyon köszönöm kedves és jólelkű szavaidat és kívánságodat is én és a feleségem !

    – keni -[/color][/center][/b]

  2. [b][center][color=#990099]Drága Ági !

    Neked most sokkal nagyobb a fájdalmad és mégis írtál nekem és megkönnyezted a versemet én pedig édesanyád elvesztése miatt lettem szomorú,,,
    Neked kívánok megnyugvást és beletörődést és Édesanyádnak pedig az örök feltámadás – csodás reményét,

    PAX VOBISZ az Elíziumi mezők felett ! (ang) *) |) (l) (f)

    – keni -[/color][/center][/b]

  3. [b][center][color=#003300]Kedves Tibor !

    Neked is nagy és szép szíved van, amikor ilyen szépeket tudsz írni,,,,

    Köszönöm Kedves Barátom ! 🙂

    – keni -[/color][/center][/b]

Szólj hozzá!