Fába forrt nőalak.

Fába forrt nőalak.

Ó, ha én lennek az nő fába forrasztva,
Tán könnyebben elmondhatnám, fájdalmam,
Tényleg látnák, hogy mennyire szenvedek,
Talán Értem is sirnának a fellegek.

Arcomon az esőcseppek lefolynak,
A szürkeséggel testem egybeolvad,
Talán nem hiába, talán igy kell élnem,
Hisz, állandóan felkavar a szerelem.

Feledni igen nehéz nem lehet akarva
Emléket idéz föl az elme,
Azokatt pedig a sziv érzése tartja.

Látszik a gyötrődés, a zaklatott arcon,
Eddig se láttam csukva volt szemem,
Valamikorra a szabadulást várom, szüntelen.

2017.03.11. ( Saját. B. A. )

A. )