Szülőfalum, Kondoros

Nagy hegyek nem fonnak körbe,
se folyó, se tenger nincs közeledbe,
miket annyira kedvelek, mégis
mégis te vagy nekem a legesleg.

Itt szült anyám a világra, ebben
a sáros és poros kis faluba, itt ölelt
apám először magához, ide köt
gyermekkorom egy kis tanyához.

A tanya világhoz, hol a hang messzire
hallatszott, a csodás napkeltékhez,
az aranyló búza táblákhoz, a nagy
családhoz, a mezítlábas nyarakhoz.

A Kisfalumhoz, hol a tornyok égig értek,
a fagyi, mi itt volt a legédesebb, s anyánk
kemencébe sült kalácsa, pirosra sült kenyere,
illatával a reggelt ő ébresztette hetente.

Felnőttem, az iskola táskát évekig cipeltem
hóban, sárban apám lépte előttem az utat,
most is hallom a szavakat, kislányom lépned
csak a lábam nyomába szabad.

Sokszor megsirattalak Kisfalum, de ha
haza fele jöttem, a mosoly ott volt az
arcomon, ide köt sok örömöm, bánatom
itt élnek s haltak, kiket szerettem nagyon.

Haza vágytam, és haza is találtam,
az alföldi pusztaságba egy kis faluba,
de szemem még mindig azt a kis tanyát
keresi, hol olyan jó volt gyermeknek lenni.

Kondoroson 2017 április 12. Oláh Péterné Jantyik Erzsébet Kondoroson,hol a
fák az égig nőnek, a 44-n már kamionok hada dönget,s a tanyák világa is szűnőben, mi meg itt lakunk városunk, nekem csak falunk szívében.