Érintettem

Érintettem

Ujjaimmal a csillagokat érintettem,
a tűzforró Napot, megégetett.
Ki mer játszani ezután velem,
tépett idegem lázas húrjain, ki meri
kezeim megfogni, ha hólyagos,sebes,
ha fájdalmas az érintése az újjnak,
vagy az elnyűtt régi szerelemnek.
Útitársam a kegyetlen csend lett.

“Érintettem” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Érdekes megvilágítása az őszinteségnek kedves Rita.
    Minden esetben szeretek őszinte lenni, főleg a verseimben!
    Köszönöm, hogy itt voltál.
    Szeretettel láttalak: Ica

  2. Kedves Ica!

    Időnként megégetjük magunkat. Hol a testünket, hol a lelkünket. Mind a kettő nehezen gyógyul, és milyen kifejezően írtad, hogy nem szabad hozzányúlni jó darabig /egyikhez sem/.
    Nem annyira lényeges, de megállt a szemem az újjnak szón, helyesen ujjnak.

    Judit

  3. [b][center][color=#6600ff]Kedves Ica !

    Mire ez a nagy szomorúság?
    Talán kicsit szomorkás volt a hangulatod, amikor e mégis szép sorokat írtad, főleg a legutolsót – mely nekem nagyon szépen hangzik, mert dallamos, ritmusos, harmonikus szavakból állt össze;

    *Útitársam a kegyetlen csend lett.*

    Szerintem azért színvonalas vers,,,

    Szeretettel !

    – keni -[/color][/center][/b]

  4. Kedves Ilona!

    Tetszenek gondolataid. Néha a csend a legjobb orvos, amiben jó elmerülni, életünkről, történtekről számot adni.
    Gratulálok!

    Szeretettel,
    Etel

Szólj hozzá!