ÜZENET A BETEGÁGYBÓL
Gyermekkorban bárányhimlőn átestem,
ennyi évig e vírus lapult bennem.
Nem, mint bárány, ordasként csak arra várt,
Hátat fordíts, s gyenge pontra rátalál.
Ünnepléssel voltam én elfoglalva,
Alattomost' karmait megmutatta:
Övsömörként a lábamról letepert,
Egy-két hétig búcsút intek internet.
Ágyban fekszem, küzdök vele cudarul,
Azt tudom, hogy végül ő lesz legalul.
Árad felém jókívánság, szeretet.
KÖSZÖNÖM! Így mi leszünk a győztesek!
Budapest, 2017. április. 20. 16 óra.
B. Moravetz Edith
Drága Rita!
Igen – nem könnyű, de erős akarattal s türelemmel sikerül győzni!
Köszönöm szépen: Edit (l)(f)
Drága Marinka!
Köszönöm szépen elismerő szavaidat s jókívánságaidat!
Úgy tűnik, már javulófélben vagyok!
Szeretettel: Edit (l)
Drága Viola!
Szívből kívánom, hogy erődet Te is összpontosítsd a gyógyulásod érdekében!
Én már "kifelé" haladok a betegségből – legalábbis remélem!
Szeretettel kívánok jó egészséget: Edit (f)
Drága Melinda!
Köszönöm szépen a biztató szavakat!
Most, hogy már lábadozom, gép mellé ülve válaszolni is tudom véleményetekre.
Köszönöm jókívánságaidat!
Szeretettel: Edit (l)
Drága Editke!
Nagyon kedves verset írtál. Gyógyulj meg mihamarabb! Szeretettel kívánok minden jót, marinka(f)(f)(f)
Drága Editke!
Mielőbb gyógyulj meg. Én is betegségekkel küszködök, emeletesen vannak rajtam.
Reménykedek és Neked is a reményt küldöm.
Nagy szeretettel: Viola (f)(l)(f)
Drága Editke!
Cudar egy betegség ez, de Te nagyon erős vagy és legyőzöd, mint ahogy versedben is írod. Gyógyulj meg minél hamarabb és teljes egészségben legyél köztünk újra!
Szeretettel üdvözöllek! :](f) Melinda