Mesélhetsz még

Mesélhetsz még

Sírtál, mikor elporladt minden vágyad,
boldog idők jöttét hiába vártad…
lelked is kifakult, hajad is fehér,
múló utad lassan a végéhez ér.

Mesélhetsz még, a múltról álmodozva,
mint letűnt időknek beszédes szobra,
napodra árnyékot von az alkonyat,
halkan sírtál, nem hallották hangodat.

Maradtál egyedül a hosszú úton,
nincs, ami az életbe visszahúzzon,
csendben írhatsz még magasztos verseket,
de jő az éj, – s a holt idő eltemet.

Emlékedet belepi a feledés,
nem marad utánad más,csak egy kevés
összekapart, filléres, ócska álom,
sápadt szemfedél a halotti ágyon.