A Lélekmuzsikus vallomása

Adamecz László
A Lélekmuzsikus vallomása

A hang bennem van, ahogy az emlék,
vagy gondolat, mit oly sokszor várnék,
és várom, hiszen nincs harmónia,
bennem, vagy színpadon kell szólnia.

Lelkemből áradnak a szép hangok,
dallammá szövődnek, erre vágyok,
ritmusa, hangulata bennem él,
ajándékozó kedvem bennem kél.

Van, hogy némák hangjaim, fájlalom,
a hangképzést ismerem, jól tudom,
bánat szorítja a lelkem, torkom,
nem szárnyalnak már hangjaim olykor.

Békült lelkembe a hang visszatér,
néhány műfajban zeném égig ér,
minden hangnemben zeném újra él,
közönség lelkében remény újra kél.

S e vad világban e ritmusban
zenénk lassan elhal e rítusban.
Lélekmuzsikusok minek vagytok,
ha üzenetet nekünk nem hagytok.

Hagyunk bizony, kiknek lelke várja,
zenénk ő szívüket is kitárja,
derűnek, vigasznak zenénk, füttyöm,
ha nem kell, fájni fog mint a bütyköm