Idővel élve
Mivel az életet első-sorban időben mérjük,
Magunkat a veszteségtől kell, hogy kíméljük,
Magunk osztjuk be, vagy elpocsékoljuk,
Lassan mindenhol úgy is lejár lustaságunk!
Az életünk végénél, ha nem figyelünk oda,
Magunk tesszük tönkre, pedig élni csoda!
Eszközökkel, vagy a ráérős biztatással
Amit lelkünk tud, mégsem képes változásra.
Egyre jobban megtanulunk, élni majd együgyűen,
Nem nézve azt ami mind mellettünk fut el
Csak engedjük, mint gyeplőt lovakkal futni
Majd mi húzzuk az igát, mit nem értünk..de kéne tudni.
Nem találunk ki semmilyen alagútból így,
Hogyha a sodrással a lavinához visz
Rádöbbenünk arra, hogy másképp kellene
Mindazt tettünk, az élet jó legyen.
Lassan mindenhol lejár a lustaságunk
Hiába kérjük, vagy akarjuk, kapjuk
Kinek nem jut idő gondolkodni idővel élve
Azt az élet megtáncoltatja, nem lesz megkímélve!
2017.04.09. ( Saját. B. A. )
Kedves Keni ! Hálásan köszönöm !! 🙂
[i][center][color=#660000]Kedves Angéla !
Bizony minden úgy igaz, ahogy azt a versedben meg is írtad,,,
*Egyes emberek ugyanis az életük első felét arra használják fel, hogy azzal a második felét – teljesen tönkre tegyék*
Szívesen olvastam a versedet és gratulálok !
– keni -[/color][/center][/i]