Metamorfózis

Metamorfózis

(1. ) Acteon pillantása

Messzire hangzó sírás.
Oly mélabús,
mintha nem is szerelem
hangja lenne
benne.
Zokogás,
mely évről-évre,
szökött kedvesétől
kérne megbocsátást esdve.

De hova lett a tűz,
melyet a vér
e bömbölő szívből
a szemekbe űz?

S én ebben
az üvöltő, bősz tenorban,
a kecsesen,
sudáran,
elbájolón
szóló szólót,
egy akkordban
mégis meghallottam.

Kürtszó volt az:
egy csapda
a szerelmes bikának;
kit az őszinte
érzései miatt,
most levadásznak.

Engem felszarvaztál
Fekete Madonna.
Mégsem tudom
hogyan lettél
Nimródnak az anyja!
De ő is emberre vadászik,
s lázít az ég ellen!
Csat te taníthattad meg erre
minden nyelven!

S ha Erebosz
most nem is marcangolna,
én mégis azt teszem;
hisz nincsen ma már hűség,
és nincsen szerelem.

Minotaurosz


Labirintus.
Ez hát a juss!
Rovom is naponta
új utat keresve,
s az oly sokszor
végigjártakon
ér el az este.

Álmomban szaladok
dús füvű lankákon.
S mikor felébredek,
rajtam marad még
percekig az álom.
Szabadságra vágyom!
Fejem igába hajtom,
nyakamon a járom.
Hidd el ezt sem bánom.
Csak ne kellene mindig,
a faltól-falig járnom.

Vad vagyok?
Féktelen?
Kit beküldtök,
s én bőgve üldözök;
hátha, vele
a kijárat felé rohanok…
S ha becsapott,
mert még mindig
be vagyok zárva…
Ki ne töltené ki
a haragját rajta?
Vajon melyikünk az árva?

S most itt tekereg
Ariadné fonala;
melynek vége
végre
kivezethet a szabadba.
Félre hát Thészeusz!
Így vagy úgy,
út lesz az most,
a szabadságba.