Rózsaélet
Hamvas volt egykoron
mint a kinyílt rózsa,
túl korán kihajtott
eltörött a szára,
hajtásai néznek
ma már csak reája,
ám hűs pillantásuk
eltéved estére,
hervadó virágra
nem figyel tekintet.
Nehezen fogadja
el ő ezt a helyzetet,
hisz igazán, kedvére
sosem cselekedhetett,
szirmai lehullnak,
földet betemetik,
s halk csendben,
ahogy jött,
lassan elenyészett.
Kedves [b][u]Viola[/u][/b], [b][u]Barna[/u][/b] és [b][u]Ica![/u][/b]
Köszönöm mindnyájatok megtisztelő figyelmét. Néha az ember elgondolkozik a szomorú befejezésen!
Melinda 🙂
Ilyen a rózsaélet…sajnos mindannyian elenyészünk.
Szeretettel voltam: Ica
Szép metaforisztikus versedhez szeretettel gratulálok kedves Melinda üdvözöllek:b 🙂
Kedves Melinda!
Szép a versed, szomorú, így járunk mindannyian.
Szeretettel: viola (f)
[b][center][color=#cc0066]Kedves Melinda !
Egy kis odafigyeléssel szebbre is írhattad és rímesebbre – írni ezt a verset, mert tudsz Te olyat is,,,,
Szeretve !
– keni -[/color][/center][/b]