Hivatlan vendég

Hivatlan vendég

Késő délután lépte át küszöböm,
nem vártam, inkább nyugalomra vágytam.

Nem távozott, gondolataimban beköltözött
azt hittem az estével majd ő is búcsúzik,…..
vagy az éjszaka leple alatt tőlem távolra költözik.

Nem tette, gondolataimat kedve szerint össze keverte,
így ébredtem egy szürke, borús reggelre,
ajtót nyitottam a hívatlanul érkezett vendégre,
de nem sietett, nem engedett, leült velem szembe.

Kérdően nézett rám, és nem is csodálkozott,
már látta bennem a sok össze kuszált gondolatot
szinte tort ült felettem, hogy sikeresen mindent össze kevertem
nem maradtam szótlanul , magamba zárkózva én sem.

Ordítva mondtam, majd kértem nézz másokkal is szemben
tőlem nem kértek bocsánatot semmiért, miért kínozol ,miért ?

Várta ezt a pillanatot, hogy magamból kikelve ordítozzak
féktelen nyugalom töltötte el kifacsart lelkemet, remegő testemet,
a hívatlan vendég letörölte könnyemet, a küszöböt átlépve búcsút intett.

Kondoros 2017 június 25. Oláh Péterné.Rzsike.

A nyugalmat megtalálni egy félre sikerült mondat,vagy tett után nagyon nehéz.
Sokan hajtanak, és mennek tovább. Ők azok akik lesöprik vállukról a felelősséget egy mozdulattal, ők a túlélők.
ŐNMARCANGOLÁS C.VERSEM EGY KICSIT ÁTÍRVA.

“Hivatlan vendég” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. "a hívatlan vendég letörölte könnyemet, a küszöböt átlépve búcsút intett."
    Sokat mondó versedhez szeretettel gratulálok: Ica

  2. Lelked lecsupaszítva ágyaztad őszinte soraidba…élmény volt olvasni. Rózsa

  3. Túl sok a félresikerült mondat mostanában, én is így látom.:(
    Tetszett önmarcangolós versed!
    Szeretettel: Icu(f)

  4. [b][i][center]István kedves.
    Nem tudom mások hogy vannak vele,de én mások által elkövetett hibát könnyebben megbocsájtom,mint a magamét.
    A magamét cipelem,és nem is tudom megbocsájtani.
    Nem jó,mert senki sem hibátlan,valahogy el kellene a sajátjaimat is fogadni és nem ön marangolni magam.
    Üdv.Rzsike[/center][/i][/b]

  5. [b][color=#660000]Rzsike -Drága !

    Ez a lélek hangja volt negatív értlembe, amikor az embert ön marcangolja önnönmaga,,

    No meg a gondolatinké amik a legszabadabbak az egész világon, mert mindig oda szállnak, ahova ők akarnak és még oda is beférkőznek, ahova mi nem szeretnénk ,,, Az agyunkba,,,,

    Szeretettel !

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!