Elmentem ablakod alatt

Elmentem ablakod alatt

Úgy hozta a sors,
Estefelé véletlen;
Kitérhettem volna,
De cseppet sem szégyellem.
Mentem csak sorsom felé,
Kósza szellő kísért;
A túlsó gyalogátkelőnél,
Egy idős néni mellém ért.

Rám nézett,
De nem értette mit lát;
Tekintete olyan volt,
Mintha látta volna a halált.
Nem voltam szomorú,
Nem is voltam vidám;
Mikor a néni elfordult,
Belém karolt a magány.

Elindultam a túloldalra,
Muzsikálni kezdtek a levelek;
Szívemben felnevettem,
Mert suttogták a nevedet.
Majd a túloldalra értem,
Megállni sem tudtam;
De azért, mint rég,
Ablakodra bámultam.

Az utcavégen mosolyogtam,
Mert elfogott a nosztalgia;
Valamikor régen,
Mikor azt mondtuk: Szia!
Eszembe jutott minden…
De főleg a sétánk a tölgyek alatt;
Csak egy sóhaj hagyta el a számat,
Az ablakod alatt.

2017.02.26.