KÖNNY AZ ELMÚLÁSRA

KÖNNY AZ ELMÚLÁSRA

A ház előtt kivágott szilvafák,
hiányuk borzongató, fejbe vág.
Hol az egészséges fa sem remél,
ott vádlón szisszen az árva szél.

Elnémultak halk, tipegő léptek,
égbe indult egy megfáradt lélek.
Mariska néni messze távozott,
elsiratták szerető rokonok.

Ott maradt Gubica, a hű kutya,
őrizte a házat, amíg tudta,
s mikor ráült súlyával a semmi,
nem akart többé házőrző lenni.

A kertet átírta a természet,
az egykori otthon másoké lett.
Ablakuk alá nem fát terveztek,
más élet kell a mai embernek.

Szeretjük az újat, a modernet,
bátran változtatunk küllemet,
s ha sok időnk nincs is a gyászra,
ejtsünk egy könnyet az elmúlásra.

“KÖNNY AZ ELMÚLÁSRA” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Drága Ica!
    Elismerésednek mindig nagyon örülök, számomra fontos etalon! Nagyon köszönöm, marinka(l)

  2. Kedves Makkay!
    Nagyon szomorú,de szép vers. Hiába…ilyen az élet.
    Szeretettel olvastam:Kövesdi Teri

Szólj hozzá!