Úgy tűnik, hogy elfogadva

Úgy tűnik, hogy elfogadva

Úgy tesz a gépem, mintha munkálkódna,
Úgy dobog szivem, mintha nem dobogna.

Úgy ir a kezem, mintha nem az enyém lenne,
Úgy sorvad eszem, mintha csak üres lenne.

Úgy lépik a lábam, mintha le lenne vágva,
Úgy ér a kudarc, mintha jutalom volna.

Úgy ropog a gerinc, mintha talpam alatt lenne,
Úgy nyillal a hátam, mintha Ördög osttorral verne.

Úgy szólnak hozzám, mintha megszólnának,
Mintha Ismerős barátok, máig nem volnának.

Úgy sülyeddek, mintha életemnek nem volna értelme,
Úgy “szájalok ” vissza, mintha nem lenne félelmem.

S úgy csapok az újba, hogy nincs biztonsági kötél,
Csak egyhangú életem súgja, élni igy nem ér.

Ismeretlen Idegennel, semmit sem kell Róla tudni,
Úgy igazán még nagy kérdőjel, de van merszem indulni.

Nem részletezek Senkinek, tanuknak nem bizonygatok már,
Úgy tesz a gondolat, az akarat, mintha igy elfogadnám.

2017.07.06. ( Sajéát. B. A. )