Minek is az

Minek is az álom,
hiszen élhetek én bárhol
a híd alatt vagy éppen kartonpapírvárból
építek otthont, szépet, mesebelit.
Ki tudja lelkem hova nem keveredik?
Élek majd hétről hétre, napról napra
az ötforintosokat becsesen kuporgatva,
s nem leszek zajjal, víg énekekkel
csendben meghúzom magam cseppnyi félelemmel.

Minek is az élet,
úgyis elér majd a végzet.
Többé nem számít, ha vétek,
ha egyszerre több sebből vérzek.
Talán rossz úton vagyok vagy arra térek?
Alkonyattól pirkadatig alszik a világ,
monoton hétköznapok, unalmas és sivár.
Várva várt ábránd, tovatűnt lehetőség,
az emberek vállán túl sok a felelősség.

Minek is a vágy,
nélkülem is puha és meleg az ágy.
Körülvesz bennünket sok hasztalan tárgy,
magunknak okozunk velük belülre kárt.
Miért is sétálunk, ha van rajtunk szárny?
Változást remélünk, de nem merünk lépni,
az ajtó küszöbén fogjuk a kilátást nézni.
Beetet a remény, s kifog majd egy váratlan
pillanatban mikor nem figyel az ártatlan.