Mi a szerelem?

Mi a szerelem?

Mi a szerelem? Egy furcsa halvány kép a múltból,
Mely epekedve remél, bús idők bús dalaiból?
Eső áztatta szerelmek az őszbe fordulva,
Vagy tavaszi zivatar esőnek dalolva?

Milyen lehet a szív, ami még remél,
És mégsem őrült bele az élet éles pengeélébe?
Ha a szív már nem vágyik és remél,
Jön akkor akiért majd megtér,
És bús arcomat gyengéden az ég felé emeli,
Nézd meg te is lásd, van még mit remélni!

Nézem, nézem mégsem látok semmit,
Szemem vak, szívem üres, nincs már mit tenni.

Álmodik a vándor álmodik a gyermek,
Álmodik úgy, mint én már nem tehetek.
Hogy bír ő még vágyni? A magánynak utat állni?
És szelíden nézve a világra.. csak hősként kiállni?

De visszaránt engem a valóság szele,
Üvölt, tépáz beleorít a fülembe,
S néznék még mélán a remény szemébe,
De vigyázva borít fátylat a szememre,
Az éj fekete, végtelen szerelme.