Haláldal

Haláldal

Száll az ének,
Repül a vers,
A hontalan honokról énekel,
Folyik a nap, a kéklő égről
Mereng a dal a néma képről

A néma kép szól,
Hangja halott,
Elszólta magát, az idő kopott,
A csend elhalkul,
Karom lehull
Végtelen éjnek
Hontalan leple hull

Hull, hull csak hangtalan reám
De aztán szemem mégis tűzet hány,
Miért? Most ne, még nem lehet,
De a halál közelről reám lehel

Hideget lehel a fagyott éjlepel,
Szemében évezred tizedel
Csak egy a sokból, a millióból
Mégsem engedhettek ki a koporsóból

Küzdök még tudok, talán feladni kéne,
A hideg csontjaimra csalókán lépdel
Én tettem, megtettem amit tehettem
S végül egy lettem a millió tetemmel

A név elhalványul, fátyolosan ül ki a síromra
Eső veri, nap sütteti, unalmas siralomfal
Talán még emlékeznek, egy ifjú leány tetemre,
És sok, bolondos, idióta indokolatlan tettemre

Járnak a síromhoz, még egy-két évig
Aztán a feledés erősebben rémlik
Elkopik a márvány, eloszlik a foszlány
Megjelenik vigyorral a sírhalom mögött egy alacsony,
Fekete ruhás lány