A viszontlátásra

A viszontlátásra

Elmarad a csók, és előjön a könny,
Ittlétedet, én már most megköszönöm.
Szomorú dal cseng, Bethowen sóhajt
Ebben az egy napban, adhattam Önmagamat.

Nem is tudok sírni, inkább szomorúság öl,
Hittem, hogy mindez más… mint közöny,
Nem hibáztatok mást, egyedül csak Magam,
Kemény volt és nyított feléd pár szavam.

Lehet zokon vetted, és a félelem a tör,
Amivel elüldöztelek, el kell mostan tűnj.
Ezen a napon míg megy a Für elis,
Bennem minden reményt sajnos megsemisít.

Sajnálom, én már nem akarok könnyet aercomon,
Így, hát csendben kimondva, csak elhalkulok.
Meglepő a némaság, Te vagy oka, áldozat nem lehetsz,
Még akkor sem ha látom rajtad a fájó önvád jeleket.

Nekem kellett volna, több érzés jöjjön,
S nem a nagyarcuságom rögtön megöljön,
Lehet nem engednek többé hozzám közel sem,
Így most búcsut intek, lesütött szemekkel.

2017.07.10. ( Saját. B.A. )

“A viszontlátásra” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Keni ! Megszíveltem csdás szavait, és egyetértek önnel, nagyon szépen köszönöm !!!! 🙂 🙂 🙂

  2. [b][center][color=#993300]Kedves Angéla !

    Szokott ilyen búcsú is lenni és elválás két ember között, s talán ez nem is volt olyan nehéz, de lehet könnyek nélkül is sírni, ha jön a lelkiismerés !

    Szeretve !

    – keni -[/color][/center][/b]

Szólj hozzá!