Zivatar
Az előbb
még hogy zengett, dörgött!
Az égen furikázott
egy szekér ördög,
s rémesen hőbörgött.
Figyelték őket
a mennyvédő őrök,
vakuik villogtak…
Ezek nem kezdők!
Ezek nem amatőrök!
– gondolta a Főnök,
a főördög,
ki a felhőkön lődörgött.
Vaskos szemöldökét
sűrűn összevonta,
izzó tekintetét
meg-megvillantotta…
Lenn, a földön
az emberek csak lestek,
maguknak menten
menhelyet kerestek.
Volt, ki jajgatott,
rettegett:
– Jaj, nekem!
Ne vigyék el a lelkemet!
– Jaj, le ne tiporják
gondozott kertemet!
– Jaj, csak minket
messze kerüljenek!
Micsoda rettenet!
Égre bámul a sok ember.
Most bezzeg rettegett…
És aztán
a vihar elcsendesedett.
Kicsikét pötyörgött,
csepergett.
Aztán mélységes csend lett.
S a szemközti fán,
gyöngy-ezüst lombba bújva
boldog dal szólalt meg újra:
arany-csőrét ég felé emelte,
örömét, háláját úgy énekelte
egy kölyök-rigó!
Nem bánta,
ki leste,
a kis csibész,
a beste
víg dalát csak fújta,
fújta egyre.
Rá se hederített
a fényre merészkedő,
lassan eszmélkedő
emberekre.
Tiszapalkonya, 2017. június 26., 02:07
Kedves Rita!
Nagyon örülök, hogy "bejött" a stílusom, hogy tetszik a versem.
Ezt egy éjszakai ébredés után, szinte egyetlen lendülettel, az egészet roppantul élvezve írtam.
Hát, igen. A "váratlanul" jelentkező rettegésre jó sok példát láttam,
szóval volt honnan merítenem, az emlékeim között nem sokat kellett kutakodnom.
Szeretettel kívánok nagyon kellemes, szép napos időt! 🙂
János
Kedves Keni!
Köszönöm az értő hozzászólásodat és a dicséretedet!
Bevallom, ez az egyik olyan versem, amely szinte "önmagától" született meg,
nem kellett egy pillanatig sem töprengenem azon, hogy mit, hogyan írjak. És ráadásul élveztem magam is, amit leírtam. 🙂
Szeretettel:
János
[b][center][color=#009900]Kedves Mester !
Nagyon jól megszerkesztett vers, mert folyamatában és változatosan, már amilyen egy ilyen esős vihar lenni szokott – jó volt az ábrázolásod !
Üdvözöllek !
– keni -[/color][/center][/b]