A címtelen vers

A címtelen vers

A félelem…
Mely´ lassan megemészt…felfal…élve megkínoz…
Nem mindenkit ugyanúgy…
Van ember, ´kit lassan, gyötrelmesen…fájdalmasan…
Van ember, ´kit gyorsan, s mégis oly´ szörnyen botrányosan…
Ember kínzás…Ez a neve…
Előbb vagy utóbb majd az örületbe kerget…
Zsákutca…
Sarokba szorítva…
Nem lesz visszaút…
Nem lesz segítség…
Nem lesz semmi…Csak könyörtelenség…
Várni fogsz majd a segítségre…
Várni fogsz majd az emberekre…
Várni fogsz majd minden egyes régi percre…
Könyörögni fogsz…
A foldön fekve sírni, összeesni…
Senkit sem fogja érdekelni..SENKIT!
A legkönnyebb lesz csak elhaladni…
Mert az ember nem gondol másra..
Mert az ember nem figyel másra..
Mert az ember csak saját magát látja…nézi…isteníti…
Míg te a földön fekszel..könyörögve…bőgve…
Elmennek majd melletted… röhögve…fejüket fogva…
A NEVETÉSTŐL GÖRCSÖLVE…
Nem vicces ez egy picit?
Gondolj csak bele…
Téged kínoz a félelem szép kis barátja…a fájdalom…
Lelkileg gyötör..
S a végén még cirkuszi bohóc vagy, mert bevallottad érzéseidet…
Nem hazudtál…
Nem játszodtál…
Nem gyikoltál…
Úgy mint ők…
Gyilkolnak…embereket…
Segítenek a félelemnek, hogy téged a padlóra tegyen…
S persze nem ők végzik el a piszkos munkát…Rád esik…
TE teszed meg…
TE szívod meg…
TE éled meg …a holnapot?
Nem.. Ne félj.. Azt már nem…
A holnap már nem a tied…
A holnap már nem a te napod…
A holnap már nem a te életed…
Már nem…
Úgy, ahogy nem is volt….
Nem is lesz…
Ne reménykedj…
Ne könyörögj…
Ne sírj…
Neked csak az üresség maradt, mely´ még mindig belül ég..
S a semmibe nézve fekszel a földön…gondolkozva:
¨Mikor lesz már vége, e szenvedésnek?¨
DE…nem kapsz választ…feladod…
A reménytelen életed itthagyod…

Szólj hozzá!