Mécskanóc

Mécskanóc

Mi gyújtja még az ajkad égi szóra
e mélysötétben forgó sárgolyón?
Csupán a mennynek síri álma szórja
le rád a titkot, biztató mohón.

Már egyre tágabb űrt feszít a lélek,
miközben újra önmagán kacag;
mivé lesz, hogyha összeroppan s végleg
legyűri majd az egyszerű anyag?

Levettem minden harci maskarámat,
úgy állok itt, a szótlan ég alatt,
mint mécskanóc, ki néha napba sápad,
ha tiszta fényed rajta szétszalad.

“Mécskanóc” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Nem a posztmodern stílust és nyelvezetet képviselem, az tény! Szeretem érteni, amit írok és olvasok! 🙂 Örülök az érdeklődő figyelmednek! 🙂

  2. Kedves Zina!

    Mindig érdeklődéssel olvasom verseidet. Szeretem azt a sajátos nyelvezetet és hangot, amin megszólalnak soraid.

    Üdv: Laca 🙂

  3. Örömmel vettem a figyelmedet és szavaidat, kedves Keni! Köszönöm szépen! 🙂

  4. [b][center][color=#cc3366]Kedves Zina !

    Ritkán találkozom itt a verseiddel, de ez nagyon elnyerte a tetszésemet lírai szépségével,,,

    Gratulálok Neked !

    Szeretettel !

    – keni -[/color][/center][/b]

  5. Kedves Robi és János, örülök, hogy elolvastátok! A biztató szavakat pedig köszönöm, jólesett és erőt ad a továbbiakhoz!
    🙂

  6. Kedves Csilla!

    Már hiányoltam egy szép verset tőled, amit most megkaptam. Csatlakozva az előttem szólóhoz, én is azt mondom, hogy égjen a mécskanóc, írd továbbra is gyönyörű verseidet.
    Széppé tetted a napomat, köszönöm Zina!
    Baráti üdvözlettel: János

Szólj hozzá!