REGE A KATONÁRÓL

Összes megtekintés: 277 

REGE A KATONÁRÓL

Alkonyba fullad a trilla,
amit a pacsirta zeng
Sötétbe borul a villa,
mindent átölel a csend.
Álmosan neszel a szél is,
elfáradt, s pihenni tér
A kertkapu halkan csikordul,
egy poros vándor betér.

Lassan leteszi botját,
mellé ül, majd körbe néz
Épp befejezte robotját,
múltja kis zsákba enyész’
Mégis csak cipeli egyre,
a megfakult emlékeket
Emlékszik a vörösbegyre,
a kék-virágos fák felett.

Ott, meg a hegyoldalban
volt illatos szamóca-kert
Szedték is sokan titokban,
hisz nyitott könyvként hevert.
Aztán jött az a szép lány,
barna haj, ég-kék szemek
Megviccel az a sok év tán –
de egyből megszeretett.

Nem is állott tovább már
az ifjú, inasként ott maradt
Őszre lett belőlük nász-pár,
de az öröm, hamar elszaladt
Sorba születtek a lurkók,
de jött a kegyetlen háború
Hír sem jött onnan, túlról
Így a család oly szomorú.

Azt hitték róla, hogy meghalt
– Egyszer felszárad minden könny –
Nem emlegették már minden nap
és felcsillant más ezer öröm.
Az évek csak teltek egyre,
az asszony is új párra lelt
A gyermekek mind felnevelve,
az ő sorsuk lett hálatelt.

Mit keresne még e portán?
Ki fogságból került haza
Nem fordíthat már a sorsán
Ez most, a más otthona.
Feltápászkodik hát nyögve
Elindul – de még visszanéz
Búcsút mond a háznak örökre
Alakja a mély éjszakába vész.

Fontaines,2017. 06. 12. Fleiszig Rózsa(Vadvirág)

“REGE A KATONÁRÓL” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. [b][color=#6600ff]Kedves Rózsa !

    Volt ilyen nem is egy egykoron,,,
    Nagyon szép versben ábrázoltad ezt a katonát, aki már nem talált otthont és a semmibe odébb állt !

    Szeretettel !

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!