Szabadesés

Összes megtekintés: 153 

Szabadesés

Bóklásztam sziklaszirten és síkságon,
elveszett helyeken is jártam. Ezt látom.
S mikor egy tengerszemhez értem,
fölé hajoltam és belenéztem.

Lélegzetvisszafojtva álltam fölötte,
tükörképem, mint kiöntött lőre
folyt el szét minden irányba;
zuhanni kezdtem Benned magamba.

Beleestem vonzó szemed végtelen kútjába,
egyre csak húz, rajtam súlyos láncot tartva,
a végét még dehogy látom,
csak esek-esek, nem is bánom.

Száguldva ránt magába léted gravitációja,
habár ernyő nélkül vágódok ide-oda,
nem érdekel majd a hirtelen koppanás,
zuhanásom az utánad való sóvárgás.

A légáram és örvény dobál a kút falának,
kezemmel takarom karistolt arcomat,
de ez sem érdekel engem,
susogásod enyhíti minden sebem.

Füleimet már rég elhagytam,
édes éneked az, mit már csak hallhat,
végtagjaim rongyként száguldnak mögöttem,
zsibbadnak, vágódnak. Nem érzem.

A “kilencgés” gyorsulás szétszakítja mellem,
ám nem fáj, ha látlak és hallak Téged,
csetlek-botlok szemeid mélységében,
koppanás helyett a merülés a vágyam odalent.

Megmártózni élted vízében szeretnék
vagy csak lábujjheggyel érinteni felszínét.
De hosszú az út még odáig,
ha leérek, megírom mi történt, mi várt itt.

“Szabadesés” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [b][center][color=#990066]Kedves Gábor !

    Ritkán olvasható itt ilyen töltetű és felépítésű vers, amiről azt gondolom , hogy egyéni expresszionista stílusirányzatot képvisel,,,
    Minden esetre olvasmányos, mert érdekes !

    Üdvözöllek !

    – keni -[/color][/center][/b]

Szólj hozzá!