Lélekfestő

Lélekfestő

Régi idők régi- új dalai szállnak,
Foszlik egy lány a kies, fekete félhomályban.
Lázadna ő még, de most már késő,
Tudja, nevet koptat a síron az idő- véső.

Repültek az évek, s repült vele minden,
A jelen egy feslett- mű, mi beterít minket.
Színes festékfoltok rohannak a szürkületbe,
Egy- két ecsetvonás még belefér az életünkbe.

De hiába festem pirossal meg kékkel,
A kék pulzáló méreggel telít meg,
A vérszín sebet kapar egy szíven át,
A minden szín a bőrön homállyá foszlik át.

“Lélekfestő” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. [b][center][color=#990066]Kedves Dorina !

    Egyéni ihletésű, belső expresszionista vers lett belőle – gondolataidból ,,,

    Szeretve !

    – keni -[/color][/center][/b]

Szólj hozzá!