Dermedt pillanatok
Nem én botlottam, a járda volt alattomos
mikor szétszakadt szandálomba kapaszkodott,
amott egy pad felvihogott, az esti légyott
nyomait őrzi, volt egy pár és pár drogos.
Hullámokban szélvihar, hullákat simogat,
járnak, beszélnek, de nem élnek, végeztek,
lét-szobrok, belső béke, és mint ködleplek
járják az ingoványt, jajgatásuk riogat.
Megmart nyúlgerinc vonaglik, parázs szemekkel
canis lupus őrzi, kölykei vannak, anya,
s talán mert pozitív képet fest most magára
beleszűköl a világba éhes belekkel.
Embert fal embert, Andok szindróma dívik,
dögkeselyű már minden és dög már mindenki,
nyomorult világ, pokol-menny, hullaszag lepi,
sírokon betonba ültetett viaszvirág nyílik.
Kedves Miklós (vagy Róbert?)
nagyon szépen köszönöm az értékelésed 🙂
üdv
iMRE
Egyedi igazán érőteljes alkotás, nagyon tetszettek fordulataid!