HAJNALI VIHAR
Faágak recsegnek,
tépi a szél őket.
Erős gyökerekkel
kapaszkodnak földbe.
A villám becsapott;
közel-e vagy távol?
Csattanását hallom;
bajt okozott, bárhol.
Szörnyű viharfelhők
borítják az eget.
Villámlik és dörög,
az eső elered.
Toronynak harangja
egy jó nagyot kondul;
alvó madarakat
riasztja álmukból.
Ahogy jött, el is ment
elvonult a felhő.
Mire a Nap felkelt,
nyomát sem látta ő.
Levegő frissülve,
lélegzethez jutok.
Égen a szivárvány
immár reményt nyújtó.
Budapest, 2016. június 26.
Drága Keni!
Mély igazságod van!!!!
Ez bizony nem a legszerencsésebb megoldás volt – valahogy így alakult – hanem hát ha kicsit döcögős is, mégiscsak az enyém.
Köszönöm meglátásodat!
Nagy-nagy szeretettel:(l) Edit
Köszönöm szépen drága Ica!
Szeretettel: Edit (f)
[b][i][color=#0033ff]Kedves Editke !
Itt-ott talán kicsit a rímekben döcögős lett a versed, de sebaj a viharnak lényege és elmúlása érthető így is ! … reményt adott – talán a nyújtó helyett….
Nagy szeretettel ! (f)
– keni -[/color][/i][/b]
Tetszett a versed.:)
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Pilla!
Örülök, hogy tetszik ez az allegóriám!
Szeretettel kívánok jó egészséget Édesapádnak! Edit/picurnagyi (l)
Kedves Edit/Picurnagyika! Tetszik, ahogy megszemélyesítetted a napot az ötödik versszakban.
Szeretettel:
Pilla
Drága Rita!
🙂
Ez bizony így van!
Köszönöm, hogy itt jártál, olvastál, véleményt formáltál!
Szeretettel: Edit (f)