Tudom-tudom…
Szavakat már nem érdemel,
Könnyel hiába sírom el.
Sóvárgásom haszontalan,
Az indulat is túl céltalan.
Némaságom sem válaszol,
Esténként az emlék szorong.
S mintha észre se vennék semmit,
Minden panasz..kegyetlenség.
Tudom-tudom, nem érdemes visszamenni,
A múlttal hogy újra foglalkozni?
Nem éri meg..semmit sem kapok érte/
Túl bonyolult, hogy bárkinek is elmeséljem.
Ami van szívemben, senki se értené,
Úgy lehet rajtam csak segíteni:
Ha nem róják fel nekem múltam hanyagságát,
S megfogják kezem: és nem tolják arrább.
Tudom tudom…én másképpen jól vagyok,
Lehet jobb, ha nem hallják és nem hallhatom.
Átléptem ezen..és nem is tudnám kifejezni,
A tudaton túl: lelkem mi is gyötri.
Hagyjátok nyugodni, leülepedni bennem,
Azokat az érzéseket, mik nem múlnak el.
Múltamat határozok, jelzők kísérik.
Tudom mit akarok… de nehéz beszélni.
2017.05.14. ( Saját. B. A. )
[b][i][u]:)Kedves Keni ! Nagyon rálát a benső érzéseimr. Remélem, hogy így lesz, köszönöm 🙂 :*[/u][/i][/b]
[b][i][color=#0033ff]Kedves Angéla !
Ha nehéz is beszélni a múltról, azért az arra ösztökélt, hogy ebben a versben mégis kiírd magadból a bánatodat, mert én azt hiszem, hogy Te kedves bánatos vagy,,,
Csak egyet tudok neked mondani – a táguló és múló idő egyszer minden sebet meggyógyít még a lelkieket is,,,
Szeretve ! (f)
– keni -[/color][/i][/b]