A szél
Esti szellő söpör alkonyillatot az öreg
fák lustán földre hulló árnyai alatt,
fűszálon gyűjtött friss harmatcseppek
tócsái illannak égnek, itt a semmi marad.
Széllé komorult sóhajként a földeket marja,
rögöket kotor az árkok omló szélein,
nem vigyázza a világot, épít és rombol,
rést szakít a világ rég megírt törvényein.
Ott messze, a hegy-bércek ormán, viharrá
válva tép koloncokat lecsüngő kövek közül,
aztán egy tavon megpihen, mosolyog egyet,
elring és elalszik, s majd holnap újra felröpül.
Kedves Keni
nagyon szépen köszönöm a véleményed…..a hozzászólásodban egy verset írtál ám meg…
vad is lehet, meg simogató,
vihart kavarhat, ha szelet vet,
vagy lágyan ringató, és hűvösét adó,
télen hideggel megborzongató
remek 🙂
üdv
iMRE
[i][color=#990000]Kedves Imre !
Szépen szépet írtál a szélről, mely vad is lehet, meg simogató, vihart kavarhat, ha szelet vet, vagy lágyan ringató, és hűvösét adó, télen hideggel megborzongató,,,
Kellemes képi vers !
Üdvözöllek !
– keni -[/color][/i]
Kedves Ica…
egy kérdés mozog bennem: "Hol van a szél, ha nem fúj"?…….tudom ez egy vicc….de mégis foglalkoztat…..:DDD
köszönöm a gratulációdat
üdv
iMRE
A szellő széllé majd viharrá dagad…azután újból lecsendesül.
Remek versedhez szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Rita…
legyen bármilyen…sodor bennünket
üdv
iMRE