VÉGE A HARCNAK?

VÉGE A HARCNAK?

Megadom magam, elfáradtam,
kardon rozsdát virágzik az ok.
Múltam elrejtem az agyban,
jövőm romjaiba roskadok.

Néhány gondolat még harcra kész,
a fejen bentről ütnek léket;
míg foszlányokra bomlik az ész,
egymást ledöfik az emlékek.

Agyamban dübörgő harci zaj
ostromát vajon meddig állom?
Füleimben a százezer JAJ!
vajon valóság-e vagy álom?

Mellemben a dobogás néma,
tüdőmben a levegő poshadt,
a vágyban inni keresnék ma,
de vérszomjat már el nem olthat.

Harcosokat szülnek a harcok,
az orgiából sosem elég;
A füstre is kivetünk sarcot,
míg az utolsó lélek elég.

Még egy kardot, döfni még egy kést,
hurkot a nyaknak, véres kezet,
ami fejfára új nevet vés,
mire legyint az emlékezet.

Ha a háború oka-vesztett,
egy ürügyet majd megint talál,
ki itt lenn nem gyakorol kegyet,
a Mennyországra hiába vár.

Üljünk végre haditanácsot;
az öldöklésnek mi értelme?
Én már csak egy megoldást látok,
ha a Föld embertelen lenne.

“VÉGE A HARCNAK?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [b][color=#6633ff]Kedves Attila !

    Nincs vége a harcnak legalább is benned, mint ahogy ezt aprólékos láthatóan megírt versedben elénk is tárod,,,
    Hiába nincs értelme a harcnak, mert okot arra mindig valakik kiagyalnak és sajnos koponyákon kívül ölik le egymást, nőnek az felejthető sírhantok is és növelik egymást,,,

    Ragyogó aprólékos, minden e téma körben kiterjedő versedet kívülről és belsődből is jól kiérzékeltem és csak gratulálni tudok hozzá, mert ennek is velős tartalma és mondandója volt !

    Barátságommal !

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!